3 millió magyar él havi 125 ezer forintnál kevesebből

A magyar társadalom mintegy harmada 125 ezer forintnál kevesebb összegből gazdálkodik havonta, ők képviselik a legalsó társadalmi réteget. Az arányuk majdnem 5 százalékkal emelkedett az elmúlt tíz évben.

Ha valakinek a jövedelme havi 125 ezer forint és 325 ezer forint között van, akkor sorolható a középosztályba egy új kutatás szerint, ha pedig valaki havi 325 ezer forintnál többől gazdálkodhat, akkor a felső jövedelmi osztályba tartozik – írja az Mfor az OECD friss kutatása alapján.

Az elmúlt évek intézkedései sokkal inkább kedveztek a felső-középosztálynak, mint a társadalom alsóbb szintjén lévőknek. Például  az adórendszer átalakítása az alacsonyabb keresetűek számára drasztikus változást hozott. Az ő fizetendő adójuk egy százalékponttal csökkent ugyan, ám közben a kormány eltörölte az adójóváírást, így a végső egyenleg negatív. Ezzel szemben a magasabb keresetűeknél az adó szinte megfeleződött, így a korábbiaknál jóval több pénzből gazdálkodhattak.

Az OECD honlapján nemrég közzétett kimutatás szerint jelenleg a magyar társadalom:

  • 30 százaléka tartozik az alacsony jövedelműek csoportjába, arányuk 10 év alatt 4,7 százalékponttal emelkedett
  • a középosztályba a társadalom 62 százaléka tartozik, ez a réteg 3,7 százalékponttal zsugorodott
  • a felső tízezerbe a társadalom 7 százaléka tartozik, ami 0,9 százalékpontos csökkenés eredménye.
Megosztás