PDSZ-felmérés: nélkülözni kényszerülnek a nevelésben-oktatásban dolgozók

A válaszadók 97,4 százalékának vannak anyagi nehézségei, megélhetési problémái. A szakszervezet az iskolakezdés előtt mérte fel a nevelésben-oktatásban dolgozók véleményét. Óriásit nőtt a sztrájkhajlandóság tavasz óta.

Mellbevágó eredmények születtek a munkatársak lakhatási szegénységéről, leterheltségéről, nélkülözéséről – számolt be róla a hvg.hu.

A felmérés szerint a válaszolók 80 százalékának nem javult a bérhelyzete, amióta munkába állt. Ennek az ellenkezőjét (20 százalék) azok állították jellemzően, akik egyházi vagy alapítványi fenntartású munkahelyeken dolgoznak.

Az is kiderült, hogy ma minden második nevelésben-oktatásban dolgozó rákényszerül egy másodállásra, sőt, sokan egy harmadikra is annak érdekében, hogy megteremtse a megélhetéshez szükséges feltételeket.

Az eredmények alapján a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azt írja: „kirajzolódik a felmérésből egy teljesen elszegényedett, a mélyszegénység peremén élő réteg – ezek ma a nevelésben-oktatásban dolgozók Magyarországon”.

A felmérés szerint a válaszadók 50,5 százaléka maximális hajlandósággal jelezte, hogy kész sztrájkolni. Azok aránya, akik inkább sztrájkolnának 74,4 százalék. Mindkét érték nagymértékben nőtt a legutóbbi, márciusi adatokhoz képest.

Megosztás