Átszabnák a kisebb városi kórházakat
Hét kórházban megszűnne az aktív betegellátás, közülük egyben a krónikus is, 13 kórházban pedig nem végeznének műtéteket a jövőben, írja az RTL Klub birtokába jutott dokumentum. Az állami fenntartó szerint munkaanyag.
Komoly átalakításokra készül a kormány az egészségügyben – vonta le a következtetést a csatorna az Országos Kórházi Főigazgatóság által a múlt héten készített anyagból. A „Fekvőbeteg-ellátási struktúra átalakításának szempontrendszere 2021.” című összeállításban szerepel, hogy 2472 aktív betegágy szűnne meg.
A dokumentum szerint „ahol a betegforgalmi adatok alapján indokolt a műtétes osztály (pl. sebészet, traumatológia) megtartása, ott is törekszünk arra, hogy az ügyeleti feladatokat megyei kórház (vagy Budapesten a centrumkórház) lássa el a jövőben”.
Az összefoglalóban azt írják, hogy a városi szintű kórházak elsőrendű feladata a lakosságközeli ellátások működtetése:
- 0-24 órás betegfogadó hely, amely megvalósulhat telephelyhez integrált alapellátási ügyelet és/vagy mentőállomás segítségével is
- járóbeteg-szakellátás biztosítás a lehető legtöbb szakmában
- krónikus ellátás és szakápolási tevékenység nyújtása
- ne alakuljon „elfekvővé” a belgyógyászati osztály
- főszabály szerint egynapos sebészet keretében, több szakmában nyújtson az intézmény lakosságközeli ellátást
- nappali kórházi ellátási formák szélesebb körben való alkalmazása.
„Az aktív ellátás 6 telephelyen szűnik meg, további egy telephelyen a krónikus ellátás is megszűnik és kerül át a szociális szférához. A műtétes szakmák tekintetében elmondhatjuk, hogy azok 13 telephelyen szűnnek meg vagy alakulnak át” – zárul a dokumentum.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság az RTL Klub kérdésére azt közölte, hogy a dokumentum egy munkaanyag, a benne lévő adatokról pedig még nem született döntés.