Gőzerővel folynak az útépítések a városban

A Korányi Sándor utcai parkolót már leaszfaltozták, a Bajcsy-Zsilinszky utcában a járdák készülnek, a Móricz Zsigmond utcában is jól haladnak.

Elkészült az aszfaltozás a Korányi Sándor utcai parkolóban, amely kivitelezés október végére teljesen elkészül. Szakemberek segítségével az aknafedlapokat az aszfalt szintjére emelték. Az aszfaltozást követően a parkolóhelyek felfestése van hátra, majd újra megnyitják az autósok előtt a területet.

A Bajcsy-Zsilinszky utcában teljes egészében felmarták az aszfaltot nemrégiben. Az ütemtervnek megfelelően a hét elején nekiálltak az aszfaltozásnak: elsőként a járdák kerülnek sorra, majd ezt követi az úttest burkolása.

A Móricz Zsigmond utcában is jól halad a kivitelező a parkoló építésével. Az elbontást követően új szegélyt építettek, a betonalap lehelyezése után pedig egy nagyobb részen már beépítették a térköveket.

A gyors munka itt azért is fontos, mert a parkolási helyzet a Jókai utcában némi bonyodalmat okoz, hisz a szennyvízvezeték cseréje elkészült ugyan, ám a sok csapadék miatt a talaj tömörsége nem megfelelő, így még nem tudják visszaadni a forgalomnak a területet. Emlékeztetőül: az önkormányzat megnyitotta a Városgondnokság udvarát az autósok számára, itt nyugodtan lehet parkolni, viszont az udvart csak a Kiszely utca irányából lehet gépjárművel megközelíteni.

Az érintett szakaszokon fokozott figyelemmel közlekedjenek, ugyanis előfordulhat, hogy munkagépek akadályozzák a forgalmat.

A Korányi Sándor utcai parkoló felújítását az önkormányzat saját forrásból készíttette el, míg a Bajcsy-Zsilinszky és Jókai utcákat érintő fejlesztések az „Élhető Nagyatád” projekt keretében valósulnak meg.

(Fotók: Ormai Bálint)

Megosztás