Folytatódik a fásítás a városban

A Jókai utcában nemrégiben kivágták azokat a fákat, amelyeket még decemberben megjelöltek, hétfőn pedig elkezdték ültetni a helyükre és más helyekre is a csemetéket.

Korábban már többször beszámoltunk róla, hogy az Élhető Nagyatád – A városközpont és a Jókai lakótelep fenntartható és környezettudatos fejlesztése projekt keretében, első lépésként a két utcában fákat vágtak ki, illetve decemberben száznál is többet telepítettek.

Nemrégiben, még február végén minden megjelölt fát kivágtak (közel 90 darabot), a helyükre és más helyekre pedig csemeték kerülnek. Korábban Vajai András, a kivitelezést végző Novitas-Invest Kft. Műszaki igazgatója elmondta, hogy amint az időjárás engedi, illetve ha a faiskolák úgy ítélik meg, hogy a telepítendő növények megfelelő gyökérzettel rendelkeznek, akkor folytatják a fák telepítését.

Ennek ma délelőtt jött el az ideje, a munkálatok megkezdődtek a Jókai utcában, konténeres és földlabdás csemetéket is ültetnek a szakemberek.

Ez csak az első lépés az megújításban, a projekt keretében mind a Jókai, mind a Bajcsy-Zsilinszky utca teljes útburkolatát felújítják, a leromlott állapotú járdákat felújítják és egyebek között a Jókai utcai parkolókat fejlesztik, új utcabútorokat telepítenek.

Megosztás