Együttműködési megállapodást írt alá az Ady és a MATE Kaposvári Campusa

Csütörtökön délelőtt írták alá a KSZC Ady Endre Technikum és Gimnáziumban azt a megállapodást, amely szerint a jövőben okleves óvodai nevelőket fognak képezni az intézményben, és az itt megszerzett tudást az Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Kaposvári Campusa kreditpontokkal ismeri el.

Azaz, adott esetben az egyetemi képzés ideje lerövidül, míg a technikusi képzés ideje nem hosszabbadik. Az egyetemmel közösen június végéig dolgozzák ki azt a tananyagot, amit már a következő tanévtől az okleves óvodai nevelők tanulni fognak, és ami alapján 30 vagy akár 60 kreditet is jóváírnak az egyetem leendő óvodapedagógus-hallgatóinak.

– Mindig is nagy hagyománya volt az oktatási képzésnek az iskolánkban. Erre építve szeretnénk az okleveles óvodai nevelő képzést elindítani, és egy olyan iskolát létrehozni, ami példa lehet a dél-somogyi térségben – fogalmazott Cseh Tamás Attila, a KSZC Ady Endre Technikum és Gimnázium igazgatója.

Ebben a Nagyatádi Óvodákra is számítanak, hisz itt töltenék el gyakorlati idejüket a jövő óvodapedagógusai, okleveles óvodai nevelői.

A megállapodás aláírása előtt Weimann Gáborné, a szakképzési centrum főigazgatója arról beszélt, hogy nagyon fontos az, hogy duális képzőhelyek rendelkezésre álljanak, ami Nagyatádon adott.

– Az okleveles technikusi képzés azoknak a tanulóknak ajánlott, akik komoly céllal és szándékkal érkeznek az iskolákba. A kreditpontok középiskolai megszerzése a Szakképzés 4.0 stratégia és az új szakképzési törvény vívmánya, aminek köszönhetően rövidülhet az egyetemi képzés.

Az egyetem részéről Vörös Péter, a MATE Kaposvári Campusának főizgatója elmondta, hogy egy olyan célt tűzött ki az intézmény, hogy nagyon szoros kapcsolatot alakít ki a középiskolákkal, szakképzési centrumokkal, tankerülettel, ez az együttműködés is ennek az eredménye.

– Óriási eredményeket értünk el a pedagógusképzés tekintetében: az elmúlt 3 évben megháromszorozódott a pedagógusképzésre felvettek száma. Az óvodapedagógus-képzésben is az elmúlt tíz év legjobb eredménye. A képzés gyakorlatorientáltságát szeretnénk megtartani, ehhez rendelkezünk egy gyakorló óvodával, ami számtalan díjat nyert el az évek során – fogalmazott az aláírás előtt Vörös Péter.

(Fotók: Ormai Bálint)

Megosztás