Diákolimpiát nyert a Nagyatádi Judo Club versenyzője
Szombaton Mosonmagyaróváron rendezték meg a diák korcsoportok országos döntőjét a diákolimpián, ahol a Nagyatádi Judo Club négy versenyzője is képviselte városunkat, vasárnap pedig Sopronban az ifjúsági diákolimpia országos döntőjét.
Szombaton csaknem száz klub hétszáznál is több versenyzője, vasárnap pedig félszáz klub 164 versenyzője lépett tatamira a különböző korcsoportok országos diákolimpiáján.
Az első versenynapon a Nagyatádi Judo Club négy versenyzővel vágott neki a megmérettetésnek. Itt a Diák B korosztályban Szabó Menyhért nem talált legyőzőre, ami egyben azt is jelenti, hogy megnyerte az országos diákolimpiát a -45 kg kategóriában.
A Diák C korosztályban Nagy Zalán Zoltán bronzérmet szerzett ugyanezen a versenyen, míg a -30 kg kategóriában Gergely Natália Viktória a hetedik helyezést érte el.
A serdülő korosztályban, a -81 kg-os versenyzők között Bálizs Balázs csak a döntőben maradt alul, ezzel ezüstérmet szerzett.
Vasárnap az ifjúsági korosztályban, ahol az elsőéves versenyző, Nagy Nándor két nyertes és két vesztes mérkőzéssel végül kilencedik helyezett lett.
A fiatalokat Novák Szilvia és Botka Gábor készítette fel, testnevelőik pedig Kele Renáta, Orbán László, Gurbács Zoltánné, Simon Barbara és Varga Judit voltak.
(Kiemelt kép: depositphotos.com, a cikkben elhelyezett képek a Nagyatádi Judo club Facebook-oldaláról származnak.)