Rendszámot cseréltek, és két ingatlant törtek fel Belegen

A Nagyatádi Járási Ügyészség kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és egyedi azonosító jel meghamisításának bűntette miatt emelt vádat két férfival szemben.

A fiatalabb vádlott egy gépkocsi értékesítése során más jármű rendszámát szerelte fel az eladott autóra, továbbá társával két ingatlant is feltört Beleg közelében.

A vád szerint a fiatal férfi 2020 novemberében két személyautót is vásárolt, azonban az egyik baleset miatt működésképtelen volt, de érvényes volt a műszaki vizsgája, míg a másikat lehetett használni, viszont érvényes forgalmi engedéllyel nem rendelkezett. A vádlott három nap elteltével a működőképes járművet úgy értékesítette tovább, hogy arra az érvényes forgalmi engedélyű autó rendszámát rakta fel.

A vádlottak 2021 februárjában Beleg külterületén olyan házakat kerestek fel lopás céljából, amelyekről tudták, hogy nem lakják az ingatlanokat. A férfiak az éjszakai órákban az első háznál a sikertelen zárfúrás után kibontották az egyik ablakot, kutattak az ingatlanban, végül a ház udvaráról lovasítottak meg négy lemezfelnire szerelt kereket és a közelben elrejtették.

A férfiak a másik ingatlanba szintén az ablakon keresztül jutottak be, ahonnan háztartási gépeket és egyéb használati tárgyakat loptak és rejtettek el majdnem 200.000 forint értékben. A két vádlott a lopott dolgok egy részét másnap hozta el a rejtekhelyről, majd értékesítették azokat.

Az ügyészség a terheltekkel szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.

A felhasznált képet a nagyatádi rendőrök készítették a szemle során a kibontott ablakról.
A felhasznált képet a nagyatádi rendőrök készítették a szemle során a kibontott ablakról.

Megosztás