Advent nagyatádi Szívből

Mécsessel a kezükben énekelték mintegy 140-en a Mennyből az angyalt a Nagyatádi Szív Egyesület adventi műsorának végén szombaton este az Ady gimnázium aulájában.

Az est házigazdájaként Kovács Géza, a Wass Albert Emlékezete Alapítvány kuratóriumának elnöke és Fiumei Éva a kuratórium tagja köszöntötte  a meghívott előadókat és vendégeket. 

Szászfalvi László országgyűlési képviselő Reményik Sándor: Csendes csodák című verséből idézve kezdte ünnepi beszédét.
„Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák:
Rajtuk át Isten szól: jövök.”

– Csendes csodákon keresztül vezet minket az adventi várakozás Jézus Krisztus születéséhez. Csendes, pici mustármag, piciny szeretet, amely a mestermű, és a megváltásban teljesedik ki – fűzte tovább gondolatait Szászfalvi László. – Az advent a megtöltekezés, a feltöltekezés időszaka. „Jövel hát, tölts el engemet Magaddal: nagy örömmel!”
 
Halászi Sándor evangélikus lelkész azzal folytatta az elmélkedést, hogy az adventi időben várakozunk az eljövendőre. – Egy olyan várakozás ez, amely a tisztaságra késztet bennünket – mondta. – Picit tegyünk oda a család asztalára és a nemzet asztalára.
 
Az esten fellépett egyebek között a Nagyatádi Fürjecske Néptánc Együttes, a Tulipán Dalkör, Lacza Attila kíséretében Lengyelné Tóth Anita és Maczinkó Gyöngyvirág. Műsort adott a Nagyatádi Zeneiskola és a Szent Cecília Kórus.   
 
Az utolsó ének alkalmával minden vendég kezébe mécsest adtak a szervezők, és közösen elénekelték a Mennyből az angyalt.
A felemelő és meghitt ünnepségen mintegy 140-en vettek részt.

 

Megosztás