Megkezdődött a lábodi gázoló pere

Nem ismerem be a bűnösséget, és nem akarok vallomást tenni – mondta a vádlott el a délelőtti előkészítő tárgyaláson. A májusi gázolás ügyében a védőügyvéd az ügy szakértőit kívánja tanúnak beidézni.

Ma délelőtt tartották az előkészítő tárgyalását a májusban lopott kocsival elgázolt lábodi fiú ügyében. Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2018. május 17-én 22 óra 55 perckor Lábod belterületén haladt egy gépkocsi Rinyabesenyő irányába, amikor elütött egy út szélén közlekedő gyalogost. A sofőr egy kocsmából tartott haza, ittas állapotban vezetett. A balesetet követően a helyszínéről megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. A sértettet a mentőszolgálat munkatársai – az elsődleges orvos vélemény alapján – súlyos sérülésekkel vitték kórházba. Sajnos, mint arról korábbi cikkünkben tudósítottunk, a 18 éves fiatalember 10 nappal később, május 28-án belehalt a sérüléseibe a kórházban. A tettes hátrahagyta a lopott járművet, és gyalogszerrel ment haza. A rendőrség nyomkövető kutya bevetésével követte a nyomait egészen az otthonáig, ahol az eb azonosította a férfit.

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével, segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével, továbbá jármű önkényes elvételének bűntettével vádolja a 36 éves L. Ferencet.

A mai előkészítő tárgyaláson az Dr. Fejér Zsuzsanna ügyész ismertette a vádiratot. Ezután Dr. Bujbáczy Ildikó bírónő tájékoztatta a vádlottat az ügyben való védekezést és vallomástételt illetően a jogairól, majd megkérdezte, hogy beismeri-e a bűntettet, és hogy kíván-e vallomást tenni.

Nem ismerem be a bűnösséget, és nem teszek vallomást – felelte a vádlott.

Az előkészítő tárgyaláson a vádlott nem tett vallomást.
Az előkészítő tárgyaláson a vádlott nem tett vallomást.

A tárgyalás folytatásában Dr. Molics Ottó, a vádlott védőügyvédje az ügyre vonatkozólag további tanúkat nevezett meg, akik a balesetet megelőző körülményekről további információval szolgálhatnak az ittasság mértékének a meghatározására vonatkozóan. Továbbá az ügy szakértőit (többek közt a baleseti műszaki fizikust és a nyomkövető kutyát vezető rendőrt) is be kívánja idézni tárgyalásra, mivel véleménye szerint az eljárás kifogásolható volt, és a nyomrögzítési folyamatban is hiányosságok fedezhetők fel.

Az ügyész indítványozta védőügyvéd indítványának elutasítását, mivel a „felvett nyomozási adatok egzakt módszerekkel kerültek megállapításra”, így véleménye szerint nincs értelme ezeket tovább vitatni. A bírónő viszont jóváhagyta a védelem indítványát, így újabb tárgyalást írtak ki 2019. január 15-16-ra, amikor a védelem által megnevezett összes tanút meghallgatják.

Fotó: Röhrig Dániel

Megosztás