20 év után drágul a műszaki vizsga díja

Akár 50 ezer forint is lehet egy műszaki vizsgáztatás, ami a személyautókat illeti – olvasható a mai szalagcímekben. Ám ennél azért árnyaltabb a kép, főleg itt a járásban.

Februártól a személyautók műszaki vizsgájának alapdíja 16 290 forintról 26 700 forintra emelkedik, erre pedig még rájön a vizsgáztatás végző cég vizsgálati díja, ami átlagosan 10 ezer forint körül van. Az alapdíj 2005 óta nem változott, az emelés mértéke egyik pillanatról a másikra persze nem kevés.

Több, műszaki vizsgáztatással is foglalkozó autószerelővel is beszéltünk, a járásban 40 ezer forint alatt is meg lehet úszni a műszaki vizsgát februártól. Általában az vizsga előtti átvizsgálást és felkészítést 10 ezer forint körüli összegért végzik el, de ezt autószerelője válogatja. Értelemszerűen Budapesten, vagy nagyobb városokban többet, nálunk a járásban kevesebbet kérnek ezért. Igaz, hozzá kell tenni, hogy a bérköltségnövekedés, az esetleges bérleti díjak növekedése és a rezsiköltség változása utóbbi tételbe is beleszólhat.

Ezek az összegek csak ideális esetben érvényesek – azaz, ha nem kell semmit javítani az autón a vizsga előtt. Ám ez ritka eset, tette hozzá az egyik szerelő, mert sok autó csak akkor lát autószerelőt, ha műszaki vizsgára viszik, pedig az autós költsége megoszlana, ha félévenként – évenként átvizsgáltatná a kocsiját, illetve ki lehetne szűrni olyan hibákat, aminek a javítása – a hiba jelentkezésekor – még nem járna akkora kiadással.

Egy sor, az autózáshoz köthető tétel is drágul a jövőben: a kötelező eredetvizsgálat díja 23-27 ezer forintra emelkedik, a regisztrációs adót az autó teljesítményétől teszik majd függővé (ennek a díjtételeit még nem tette közzé a NAV), a rendszámtábla 8 500 forint helyett 11 475 forintba kerül majd. Tankolni sem olcsó mulatság manapság, a benzin átlagára 636, míg a gázolajé 655 forint literenként. Az üzemanyagok ára csak ebben az évben hétszer változott, javarészt nem lefelé.

(Kiemelt kép: depositphotos.com)

Megosztás