Zeneiskolás növendékek hangversenye a Bárdosban
Csaknem 30 műsorszámot hallottak tegnap azok, akik részt vettek a Bárdos iskola kamaratermében rendezett növendékhangversenyen.
A karácsony hangjai csendültek fel kedden délután a Bárdos iskolában, ugyanis megrendezték a hagyományos növendékhangversenyt.
Gresa Lívia, az általános iskolák szakmai igazgatóhelyettese köszöntőjében elárulta: az adventi készülődésen túl ez volt a legjobban várt esemény a diákok részéről, hisz fontos számukra, hogy bemutathassák tudásukat.
Ezt meg is tették, hisz mintegy harminc, különböző hangszereken eljátszott dallal lett gazdagabb a közönség: zongora, klarinét, hegedű, fuvola és szaxofon szólalt meg a délutánon.
A teljesség igényével megírjuk a fellépők listáját, hisz mindannyian tudásuk legjavát nyújtották, hozzátéve, hogy a műsor kezdete előtt még Zorán: Ünnep című dalával örvendeztették meg a közönséget Zádori Lilla Kitti és Tamás Kíra.
- Vancsura Boglárka (zongora) – Gyermekdal (Felkészítő: Vargáné F. Ilona)
- Szijártó Péter (klarinét) – Händel: Gavotte (Felkészítő: Sárközi Ferenc, kísér: Németh Henriette)
- Kalmár Nóra (zongora) – A kis Jézus (Felkészítő: Ágh Lászlóné Horváth Petronella)
- Oletics Lili és Lovász Léna (klarinét) – The First Noel (Felkészítő: Sárközi Ferenc)
- Dobás Noel Norbert (hegedű) – Pásztorok, pásztorok; Karácsonyi bölcsődal (Felkészítő: Birkás Csaba)
- Béres Olivér (zongora) – Karácsonyi ének (Felkészítő: Vargáné F. Ilona)
- Szijártó Attila (zongora) – Deck The Halls (Felkészítő: Ágh Lászlóné Horváth Petronella)
- Horváth Máté (hegedű) – Kis karácsony (Felkészítő: Birkás Csaba)
- Hodorics Zalán (klarinét) – Anonymus: Rondo, Fischer: Menuett (Felkészítő: Sárközi Ferenc)
- Stoff Nóra Bianka (zongora) – Dícsőség (Felkészítő: Vargáné F. Ilona)
- Orbán Lili Éva (hegedű) – Mennyből az angyal, Ó gyönyörű szép (Felkészítő: Birkás Csaba)
- Peti Gergely (klarinét) – Haydn: Menuett (Felkészítő: Sárközi Ferenc)
- Zeng Yang Yang (zongora) – Mennyből az angyal, Pásztorok, pásztorok (Felkészítő: Vargáné F. Ilona)
- Máté Emese (zongora) – Csajkovszkij: Német dal (Felkészítő: Ágh Lászlóné Horváth Petronella)
- Striteczky Maja (hegedű) – Dícsőség (Felkészítő: Birkás Csaba)
- Zsiga Dorina (zongora) – Bach: g-moll Polonéz (Felkészítő: Ágh Lászlóné Horváth Petronella)
- Németh Izabella Denissza (hegedű) – Csendes éj (Felkészítő: Birkás Csaba)
- Balatincz Dorka és Tamás Kíra (zongora) – Ó gyönyörű szép (Felkészítő: Vargáné F. Ilona)
- Radák Hédi (zongora) – Ari B. Anikó: Boldogság (Felkészítő: Ágh Lászlóné Horváth Petronella)
- Török-Kovács Dorottya (fuvola) – Bach: Menuett (Felkészítő: Sárközi Ferenc, kísér: Németh Henriette)
- Csordás Lili (zongora) – Haydn: F-dúr Adagio (Felkészítő: Ágh Lászlóné Horváth Petronella)
- Gulyás Lotti (fuvola) – Bach: Gavotte (Felkészítő: Sárközi Ferenc, kísér: Németh Henriette)
- László Menyhért (zongora) – Ari B. Anikó: Aranyalmafa (Felkészítő: Ágh Lászlóné Horváth Petronella)
- Németh Regina (klarinét) – Martini: Plies di Amure, Bach: Bourrée (Felkészítő: Sárközi Ferenc, kísér: Németh Henriette)
- Zádori Lilla Kitti (szaxofon) – Pescheti: Presto (Felkészítő: Sárközi Ferenc)
- Lovász Léna és Németh Regina (klarinét) – Bach: Bourrée (Felkészítő: Sárközi Ferenc, kísér: Németh Henriette)
- László Abigél (zongora) – Debussy: Arabesque No.1 (Felkészítő: Ágh Lászlóné Horváth Petronella)
- Lovász Léna (klarinét) – Bartók: Három Csíkmegyei Népdal (Felkészítő: Sárközi Ferenc, kísér: Németh Henriette)
- A zeneiskola szolfézs osztálya (ének) – Kinn a sötét éjszakába (Felkészítő: Vargáné F. Ilona, kísér: Hauptmann Dávid)
(Fotók: Ormai Bálint)