A városnak szívügye, hogy a sportegyesületek működjenek

Sportszervezetekkel, egyesületekkel, szakmai vezetőkkel egyeztetett a polgármester és a sporttanácsnok hétfőn délután a kulturális központban. Nagyatádon több mint 900 igazolt sportoló van, azaz a város tizede hivatalosan is valamilyen sportegyesület tagja.

Egyeztetésre hívta a Nagyatádi Kulturális és Sport Központ, a polgármester és a nemrégiben kinevezett sporttanácsnok, Boros Bálint a nagyatádi sportszervezeteket, hogy átbeszéljék a jövő évi kiemelt rendezvényeket, illetve a felújított sportcsarnok újranyitása körüli teendők is kiemelt szerepet kaptak.

– A városnak szívügye, hogy a sportegyesületek működjenek, sportolási lehetőséget biztosítsanak. Amit már korábban elmondtam, megismétlem: kevesebb támogatást nem fogunk adni, azok a támogatási formák, amelyek eddig megvoltak, az elkövetkezendő években is megmaradnak, ha pedig mód lesz rá, akkor többet is adunk – fogalmazott Dr. Ludas László polgármester.

Hozzátette: minden egyesülettől egy dolgot kér; korrekt és átlátható gazdálkodást.

Kiderült az is, hogy november 4-én nyitják meg a felújított sportcsarnokot a sportolók és a városlakók előtt. Itt kiemelt szerepet szán a kulturális központ és az önkormányzat a nagyatádi egyesületeknek, ennek a részleteiről hamarosan beszámolunk.

Boros Bálint sporttanácsnok elmondta az egyesületek vezetőinek: nem a szakmai munkába akar beleszólni, a kapcsolattartás fontos – a város tudjon minden sportrendezvényről, hisz így tudnak segíteni abban, hogy minél több emberhez eljusson a híre. Beszélt arról is, ha az egyesületek látnak valamilyen pályázati lehetőséget, akkor nyugodtan forduljanak hozzá, vagy az önkormányzathoz segítségért, hogy sikeres pályázatot tudjanak benyújtani.

Mind ő, mind a polgármester kiemelte, hogy a cél az, hogy az sportszervezetek minél több fiatalt tudjanak bevonzani, hisz van 900 igazolt sportoló Nagyatádon, de legalább ennyi ember, aki nem szervezett keretek között sportol – őket is meg kell szólítani. A cél nem az eredményorientáltság, hanem az egészségmegőrzés és a közösség.

Februárban sportbál is lesz Nagyatádon, ez egy kiemelt presztízsrendezvény a városban, ahol elismerhetik azt a kemény munkát, amit a sportolók, szakvezetők, edzők az év során végeznek – ennek részleteiről is olvashatnak majd az Atádhíren.

Megosztás