A magyar dalt ünnepelték Nagyatádon
Igaz, a Magyar Dal Napja kezdeményezés már évek óta hivatalos formában nem működik, ám Nagyatádon továbbra is őrzik a hagyományt. A kulturális központ színháztermében csendültek fel ismerős dallamok nagyatádi előadóktól szombaton késő délután.
Tizenötödik alkalommal ünnepelték Nagyatádon a magyar dalt.
– Nagyatádon a kezdetekkor csatlakoztunk Presser Gábor kezdeményezéshez, és azóta a 15. alkalommal találkozunk. Büszkék lehetünk előadóinkra, műhelyeinkre, zenészeinkre. Csak néhány példát említve a ma is működő formációkból: több mint tíz éve találkoztam először az Acoustic Classroommal, és a Woodpecker formációval, hét éve lépett a színpadra először az akkor két tehetséges fiatalból álló Amazon Bloom, gimnazistákként ismertük meg a ma fiatal felnőttként színpadra lépő H3 Együttest és tavaly adta első koncertjét a szintén nagyatádi Flame Band. Hauptman Dávidot, aki ott áll szerényen a színpadon ma köszönthetjük első alkalommal a Magyar Dal napján Harkály Gyula tanítványaként – fogalmazott Pünkösd Márton NKSK igazgató köszöntőjében.
A kulturális központ színpadán ezen az estén a fiatalabb generáción volt a hangsúly, fellépett Gara Bella, Horváth Blanka, Horváth Zsófia, Vránics Ildikó, a H3 (Horváth Blanka, Horváth Zsófia és Horváth György) zenekar, Hauptman Dávid és Lacza Attila.
(Fotók: Ormai Bálint)