Levélben fordult a cérnagyár vezetőihez Ormai István polgármester
Mivel cég képviseletében Nagyatádon nincsen kompetens vezető, ezért levélben fordult a tulajdonoshoz és az ügyvezetőkhöz Ormai István, amelyben több kérdést is feltett a vállalat jövőjével kapcsolatban, illetve azt írta, hogy minden olyan témában, amiben az önkormányzat illetékes, vagy szerepet vállalhat, készek az együttműködésre.
Korábban beszámoltunk róla, hogy teljes a bizonytalanság a nagyatádi cérnagyárban, a munkavállalók szeptember 10-ig nem kapták meg az augusztusi bérüket, többek utoljára július 26-án kaptak fizetést, azoknak pedig, akiknek augusztus 31-én lejárt a határozott idejű szerződésük, nem hosszabították meg.
Ormai István ezért levelet írt a tulajdonosnak és az ügyvezetőknek, amelyben tájékoztatást kért a Mez Crafts Hungary Kft-től, egyebek között azzal kapcsolatban, hogy
- miként látják a cérnagyár gazdasági tevékenységének, termelésének további lehetőségét, alakulását a közeljövőben és hosszabb távon;
- szándékaik és lehetőségeik szerint mi várható a munkaviszonyban állók további alkalmazásával kapcsolatban, illetve terveznek egy létszámcsökkentést, csoportos létszámleépítést;
- ha a gyár dolgozóinak utolsó bérének kifizetése nem történt meg, akkor várható-e és mikor, hogy erre sor kerül;
- kértek-e kormányzati, állami közreműködést, segítséget a termelés és a foglalkoztatás folytatása érdekében?
Mint írta, a cérnagyár gazdasági tevékenysége, termelése, működése meghatározó Nagyatád lakossága életében, ezért az önkormányzatnak tudnia kell, hogy mi várható a jövőben, hisz egy esetleges elbocsátási hullám nagyban érinti a városban és a környéken élő családok életét, ez pedig a város szociális feladati között is megjelenhet. Továbbá a cégtől származó adóbevétel esetleges elmaradása – a nagyságrendje miatt – befolyásolja a város költségvetését és gazdálkodását is.
A fentieken túl a polgármester azt is írta: az önkormányzat minden olyan témában, amelyben illetékesek, vagy szerepet vállalhatnak, készek az együttműködésre, nyitottak az önkormányzattal kapcsolatos ügyek érdemi egyeztetésére.