Szeptember 14-ig látogathatóak a Dohánybeváltó kiállításai
Csütörtökön, pénteken, szombaton 15-18 óra között tekinthetőek meg a Dohánybeváltóban megrendezett kiállítások, vagyis még 6 alkalommal látogatható Ország László Más-vidékek című képzőművészeti kiállítása és a Dohánybeváltó történetét bemutató tárlat.
Június 14-én nyílt meg a Dohánybeváltó háromszintes épülete az érdeklődők számára. A földszinten Ország László Rinyamente című könyvének fotóiból láthatunk egy válogatást, illetve megtekinthető a Dohánybeváltó történetét bemutató állandó kiállítás (Hauptman Gyöngyi, Huszár Endre).
Az első emeleten található tárlat a Forrás-vidék címet kapta. Ezen a szinten a hagyományosnak mondható technikák mellett a művész fémlemezre olvasztott műanyagból készült képeit is megnézhetjük, illetve elektronikus eszközök felhasználásával megalkotott, úgynevezett elektrográfiákat is láthatunk. Felfelé haladva, a tetőtérben Ország László nagy méretű festményeit tekinthetjük meg, különleges környezetben.
A több mint 110 éves nagyatádi Dohánybeváltóban megrendezett kiállítások ingyenesen látogathatóak, szeptember 14-ig.
(Kiemelt kép: Boti Lóránt)