Újabb részletek az Élhető Nagyatád pályázat kapcsán
Szerdán a Jókai utcában beszélt az érdeklődő lakók előtt Ormai István az Élhető Nagyatád projektnyitóján. Részletesen elmondta, hogy a jövőben milyen fejlesztésekre és felújításokra számíthatnak a nagyatádiak.
Az Élhető Nagyatád pályázatról már többször beszámoltunk, szerdán pedig egyéb részleteket osztott meg a nagyatádiakkal Ormai István polgármester.
Az Európai Unió által finanszírozott pályázat kivitelezése során a sportcsarnok és a zöldterületek fejlesztése valósul meg, utcabútorokat szereznek be, hulladékmentesítésre is fordítottak jelentős összeget. A legtöbb pénzt a közlekedésfejlesztésre szánja az önkormányzat.
A sportcsarnokról, illetve a zöldterületek fejlesztéséről korábban írtunk. Utóbbi során 113 fát vágtak ki a városban, ám 379-et ültetnek, illetve már egy részét elültették.
– Fontos, hogy több zöld legyen a városban, hisz a klímaváltozás miatt a lombos fáknak egyre nagyobb szerepe van, sokat jelentenek a településeknek – mondta el Ormai István.
A hulladékmentesítés során 2 illegális hulladéklerakót már felszámoltak a volt laktanya területén. Az utcabútorok kapcsán elmondta, hogy 28 darab padot, 35 hulladékgyűjtőt, 3 napvitorlát, 10-10 virágtartót és nagyméretű virágcserepet szerez be az önkormányzat.
A pályázat magja a Jókai utca volt: a parkolókat felújítják, ahol lehet, újakat alakítanak ki, az utca teljes egészében új aszfaltot kap (egészen az autómosóig), kiemelt gyalogátkelőhelyeket építenek ki, a keleti oldalon 20 kandelábert telepítenek, illetve a Jókai utca felől a Kiszely utcába és a Kiszely utca irányából a Jókai utca irányába az átjáró szélesebb, biztonságosabb lesz, utóbbit úgy építik át, hogy T alakú kereszteződést építenek.
– Térköves lesz az utcában lévő 300 parkoló, hisz, amikor ezeket építették, akkor még könnyebb és kisebb autókra tervezték őket – mondta a polgármester. Hozzátette: ahol lehet, új parkolóhelyeket is építenek.
A Bajcsy-Zsilinszky utca is új burkolatot kap, ezzel csaknem másfél kilométernyi helyi közút újul meg a városban, illetve egy kilométernél is több járdát újítanak meg a két utcában. A két jelzőlámpás kereszteződés vezérlőberendezéseit is korszerűsítik, illetve a felújítással érintett szakaszok mindegyike csatlakozni fog a kerékpárút-hálózathoz, illetve a Kossuth utcában az úgynevezett „alsó járda” is kerékpárút lesz. A felújítás során mintegy 6 kilométer új kerékpárutat építenek, illetve jelölnek ki Nagyatádon.
Ormai István a projektnyitón résztvevő lakóknak elmondta, hogy a következő időszakban sok türelemre lesz szükség, ám az egymilliárd forintos beruházás végeztével egy élhetőbb, fenntarthatóbb, a környezettudatosság szempontjait is szem előtt tartó környezetben élhetnek.