Mása nincs, folyton változik

Ma van a város ötvenharmadik születésnapja. Aki itt születik, itt nő fel, az örökre nagyatádi marad, legyen később bárhol a világon, hazatérni csak ide tud, a hely szelleme nem enged mást.

A hely szelleme kifejezést az ókori rómaiak használták először, egy megfoghatatlan érzést próbáltak meg vele körülírni, ami mindenkinek mást jelent. Valójában bármit, ami egy bizonyos helyhez kötött. Ugyan megfoghatatlan, de örökké magunkkal hordozzuk. 

A hely az, ameddig a név varázsa elér – írta Hamvas Béla. Nagyatád addig Nagyatád, amíg mi, nagyatádiak őrizzük, vigyázunk rá, gondozzuk, teszünk érte, gondolunk rá. Amíg arra a szóra, hogy otthon, elménkben a szüleink, nagyszüleink házában eltöltött gyermekkorunk (lángsugarú) nagyatádi nyara jelenik meg. Amíg mindent az otthonhoz képest mérünk, viszonyítunk, mérlegelünk. Amíg feltolulnak az emlékek, ha a Rinya partján sétálunk egyedül, vagy a párunkkal, a családunkkal, a gyermekünkkel. Amíg minden víztükörben megcsillanó napfényről eszünkbe jut az a napfény, amit először láttunk megcsillani a Csónakázó-tó víztükrében.

Amíg tudunk róla mesélni. Arról, hogy milyen volt, hogy milyen lett. Hogy milyen lesz. Ez utóbbi rajtunk, nagyatádiakon múlik. Ha őrizzük, vigyázunk rá, gondozzuk, teszünk érte és gondolunk rá, ha a szellemét és varázsát meg tudjuk őrizni, tovább tudjuk adni az utánunk következőknek, hogy nekik az otthon szóról a velünk, itt eltöltött (lángsugarú) nagyatádi nyár jusson eszükbe, akkor nyert ügyünk van.

Ma van a város ötvenharmadik születésnapja. Az ötvenhárom prímszám, azaz csak eggyel és önmagával osztható. Ha lenne prímszó, akkor Nagyatád biztos az lenne, hisz nem helyettesíthető semmi mással, csak önmagával.

Ma délután 5 órakor ünnepeljük a város napját a kulturális központban.