A Föld napjára
A mostani tudásunk szerint ez az egyetlen bolygó, ahol élhetünk, de ennek ellenére módszeresen tesszük tönkre. Már nem az a kérdés, hogy gyermekeinkre és az unokáinkra évről évre rosszabb világot hagyunk-e, hanem az, hogy mennyire rosszat.
Éppen ma jelent meg a Meteorológiai Világszervezet és az Európai Unió klímaváltozást figyelő szolgálatának, a Copernicusnak a közös jelentése, amely egy sor problémát jelez, legfőképp azt, hogy az éghajlatváltozás egyre inkább sújtja a bolygót, de a legjobban Európát. A kontinensen a hőmérséklet a globális átlagnál kétszer olyan gyorsan emelkedik, a legutóbbi öt éves átlag alapján 2,3 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet, miközben ezt az érték globális 1,3 Celsius-fok. (A 2015-ös párizsi klímaegyezményben másfél fokot tűztek ki célul, már ami globális felmelegedés mértékének maximumát illeti.)
Mindezen adatok birtokában belátható, hogy nem túl fényes jövő vár az emberiségre. Az elmúlt 20 évben 30 százalékkal nőtt azok a hőség okozta halálesetek száma Európában, az Alpok gleccserjegének 10 százaléka olvadt el csak az előző két esztendőben – szemlézi a jelentést a HVG.
Az Európai Unió (így Magyarország is) 2050-re klímasemlegessé szeretne válni, ami annyit jelent, hogy nem bocsát ki több szén-dioxidot, mint amennyit az erdői el tudnak nyelni, mindemellett pedig gombamód szaporodnak az országban az akkumulátor-gyárak, a pillanatnyi gazdasági siker jegyében, az pedig, hogy a rengeteg hulladék-akkumulátort hova tesszük, legyen a következő generáció problémája (hisz nagyon leegyszerűsítve az EU-s szabályt: a keletkező hulladékot is annak az országnak kell kezelnie, ahol az akkumulátort gyártották. 2040 körül, amikor a jelenleg gyártott akkumulátorok élettartama lejár, globális szinten megtízszereződik a keletkező hulladék mennyisége a mostaninál.) Mind a gyártási folyamat, mind a hulladékfeldolgozás jelentős környezetszennyezéssel jár, de a döntéshozóink olybá tűnik, hogy úgy vannak vele: ez legyen a jövő gondja.
Mindeközben globális szinten sem az előrelátás szerepel az első helyen: egy fehér póló előállításához 2700 liter vízre van szükség, ami egy felnőtt ember 2 és fél évnyi ivóvízszükségletét jelenti, mindemellett pedig egy átlagos vásárló sokkal több ruhát vesz, mint pár évtizeddel ezelőtt, ám azokat fele annyi ideig sem használja.
Napestig lehetne sorolni, hogy mennyi mindenben tévedünk, mi emberek (a Temu-ról rendelt, fél világon keresztül szállított párszáz forintos műanyag kacatokon át a fenntarthatatlan túlfogyasztásig), ám a legfontosabb az lenne, hogy amikor a megfogjuk a gyermekünk, unokánk kezét, akkor őt egy olyan világba vezessük be, ahol boldog lehet. Csak ezért kell és érdemes dolgoznunk, minden más csak porhintés és üres frázis.
(Kiemelt kép: depositphotos.com)
