Az atádiak is spórolni kezdtek, visszaesés az élelmiszer-kereskedelemben
A megkérdezettek mindegyike visszafogta a fogyasztását, de a KSH szerint is jelentősen visszaesett a kiskereskedelmi forgalom. Főleg az élelmiszeren spórolunk, a benzinkutak forgalma 26 százalékkal ugrott meg.
Az „élelmiszer jellegű vegyesüzletek” forgalma 8,6 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből, ami a 2022. novemberi vásárlási szokásokról szól.
Mi is megkérdeztünk néhány embert, akik egyöntetűen azt mondták: spórolnak, ahol csak tudnak.
– Az árak nőttek, a fizetés nem, úgyhogy kénytelenek vagyunk spórolni. Főleg a sajtból, húsból veszünk kevesebbet, mert egész egyszerűen nem tehetjük meg – osztotta meg tapasztalatait egy nagyatádi háziasszony.
Ráadásul a forgalom úgy esett vissza a boltokban, hogy az emberek 26,5 százalékkal többet költöttek, mint egy évvel korábban, azaz több pénzből sokkal kevesebbet lehet vásárolni.
A benzinen viszont az árstop időszakában nem spóroltak a magyarok. A töltőállomások forgalma több mint 26 százalékkal ugrott meg, de ebben a szektorban is várható visszaesés, ugyanis a benzin ára folyamatosan emelkedik, hamarosan átlépi a hétszáz forintot a literenkénti ár.
– Leraktam a kocsit, már csak akkor megyek vele, ha muszáj, inkább vettem használtan egy biciklit – válaszolta egy atádi férfi. – Mivel a boltban úgyis egyre kevesebb dolgot tudok venni, ezért belefér a bicikli kosarába is.
A Portfolio szerint utoljára 2009-2010-ben voltak hasonló folyamatok a gazdaságban. Akkor a 2008-as gazdasági válság hatására esett vissza a kereslet. Azt írják, most az orosz-ukrán háború mellett több gazdaságpolitikai döntés áll a folyamat mögött: többek között az inflációt felpörgette a kiskereskedelmi különadó, mert az beépült az árakba, illetve az árstopokon elszenvedett veszteségeket is más termékek árába építették be a kereskedők.