Az élet nem körülbelül van

Fénnyel rajzolt pillanatok címmel mutatták be tegnap délután a kulturális központ kiállítótermében Bágyi Ferenc munkásságáról és az életéről szóló könyvet.

Csak a tehetségtelen tart a riválisoktól – mondta egyszer Bágyi Ferenc, máskor azt, hogy az élet nem körülbelül van, azt tervezni kell. Illetve, ahogy a könyvbemutatón megtudhattuk, mondott még sok dolgot, csak önmagáról, Bágyi Ferencről beszélt keveset, vagy, leginkább semennyit.

Ezért is volt nehéz dolga a Nimród magazin szerkesztőjének, Kókai Mártonnak, a Fénnyel rajzolt pillanatok írójának, hisz Bágyi Ferenc valóban következetesen ugyanazt mondta el minden interjúban, nem engedett magából többet láttatni, mint amennyit ő akart megmutatni.

A kötetben is leginkább barátok, kollégák visszaemlékezései olvashatók a tavaly elhunyt fényrögzítő erdei munkásról, és természetesen számtalan fotó, hisz, ha önmagát nem is, a világot meg akarta mutatni, bejárta szinte az egészet, és olyat mutatott meg belőle, amiről mi, köznapi emberek csak álmodhatunk.

A könyvbemutatón Bágyi Ági, a természetfotós felesége és lelki társa, valamint Kóczián Zoltán beszéltek még.

Talán semmi nem érzékelteti jobban azt a legendát, amit a szakma Bágyi Ferenc köré, illetve Bágyi Ferenc saját maga köré teremtett, hogy a délután egy órakor kezdődő könyvbemutatóról – amely beszédekkel együtt vagy negyed órányit tartott – délután négy órakor távozott az utolsó vendég. Így van ez azokkal, akiknek az élete nem körülbelül van.

(Fotók: Ormai Bálint)

Megosztás