Somogyi tűzoltók legjei 2021-ben
50 tűzoltó 11 óra alatt tudta csak eloltani a legnagyobb tüzet
A hagyományoknak megfelelően idén is csokorba gyűjtötte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság a Somogy megyei tűzoltók „legjeit”.
Legnagyobb tűz
Február huszonhatodikán csaptak fel a lángok a fonyódi berekben, ahol a nádasban és a száraz aljnövényzetben gyorsan terjedt a tűz. A marcali, a siófoki, a kaposvári, a zalakarosi, a pacsai és a keszthelyi hivatásos, a balatonboglári önkormányzati, valamint a fonyódi önkéntes tűzoltókat riasztották a tűzesethez. A százhúsz hektáron pusztító lángokat végül több, mint ötven tűzoltónak, csaknem tizenegy óra leforgása alatt sikerült teljesen eloltani.
Legnagyobb borulás
Szalagkorlátnak ütközött, majd felborult egy személyautókat szállító nyerges vontató március tizenhatodikán, az M7-es autópályán, Balatonendréd térségében. A felborult jármű teljesen elfoglalta az útpályát, ezért az érintett sztrádaszakaszt le kellett zárni. A balesethez Székesfehérvárról tűzoltódaru is érkezett. A több, mint hat órán át tartó beavatkozás során, a siófoki egységek áramtalanították a vontatót, megszüntették az üzemanyag szivárgást és az autómentőkkel közösen felszámolták a forgalmi akadályt.
Legtöbb baleset egy nap leforgása alatt
A Somogy megyei utakon öt baleset is történt április huszonkettedikén, ahol a tűzoltók segítségére volt szükség. A kora reggeli órákban szántóföldre csapódott és tetejére borult egy teherautó Zselicszentpál külterületén. A kaposvári hivatásos tűzoltók feszítővágóval és kéziszerszámokkal kiszabadították a járműbe szorult két utast, ám egyikükön már nem lehetett segíteni, a helyszínen életét vesztette. Balatonszentgyörgy térségében egy kamion a szalagkorlátot átszakítva árokba csapódott, Somogyvámoson pedig egy pótkocsis traktor borult az oldalára. Egymásba rohant két személyautó a délutáni órákban a 68-as főúton, Lábod és Nagyatád között. Nem sokkal később pedig két személyautó karambolozott frontálisan, a 61-es főúton, Nagybajom térségében. Az ütközés következtében a kocsik árokba csapódtak és az egyik maga alá gyűrte a másik autót. Ennél a balesetnél a böhönyei önkormányzati és a nagybajomi önkéntes tűzoltók végezték a műszaki mentést. A járművekben csak a sofőrök utaztak, akik könnyebben megsérültek.
Legnagyobb összefogás
Példátlan összefogás bontakozott ki Kadarkúton június utolsó hétvégéjén, ahol több, mint háromszáz lakóházat rongált meg a péntek esti vihar. Szombaton csaknem 170-en vettek részt a kárfelszámolásban. Vasárnapra viszont valamennyi dunántúli megyéből, Pest megyéből és a fővárosból, több mint 350-en érkeztek a kisvárosba, hogy segítsenek a munkálatokban. Az összefogásban résztvevők házról házra jártak, megbontották a sérült tetőszerkezeteket, és ideiglenes fóliázással megvédték a lakóházakat a beázás ellen.
Legjobb hangulatú verseny
Augusztusban rendezték meg a XIV. Tűzoltó Hagyományőrző Kocsifecskendő Versenyt. Somogy megye nyolc településéről érkeztek a tűzoltó hagyományok lelkes követői Marcaliba. A látványos versenyszámok között szerepelt a „mocsárjárás”, a palánkugrás, a füsttel telített helyiségből történő életmentés és természetesen vízsugárszerelés a kocsifecskendőről. A dobogó harmadik fokára a nagyatádi hivatásos tűzoltók állhattak fel, míg a siófoki hivatásos tűzoltók nyakába ezüstérem került. A legjobbnak járó kupát pedig a barcsi hivatásos tűzoltók érdemelték ki.
Somogyiak az ország legerősebb tűzoltói
A legerősebb tűzoltók versenyén folytatta nyerő szériáját a KÖTÉL Egyesület önkéntes tűzoltója, ifjabb Bodó László a 30 év alatti férfiak kategóriájában. A 30-40 év közötti korcsportot a Bolhási Önkéntes Tűzoltóság színeiben induló Kiss János nyerte, aki nem csak kategóriájában álhatott a dobogó legfelső fokára, hanem az abszolút versenyben is győzedelmeskedett, így ő vehette át a legjobbnak járó vándorkupát. A legjobb női önkéntes tűzoltó a KÖTÉL Egyesület önkéntes tűzoltója, Török Eszter lett, aki korcsoportjában a második helyezést érte el.
Legkeményebb verseny
Az ország minden tájáról érkeztek versenyzők szeptember nyolcadikán Ropolypusztára, ahol a legkeményebb tűzoltók mérték össze tudásukat és felkészültségüket az Országos Tűzoltó Favágóversenyen. A leggyorsabb versenyzőnek 10,16 másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy leszerelje, megfordítsa, és újra felszerelje a motorfűrész vágószerkezetét. Az egyéni fadöntés versenyszámban egy harminc centiméter átmérőjű bükköt kellett kidönteni az indulóknak úgy, hogy a talajtól tizenöt centiméter magasságban kellett vágást készíteni. A kombinált versenyszám pedig darabolásból, gallyazásból, választékolásból, hasításból és sarangolásból állt. Itt mutatkozott meg igazán a jó csapatszellem, a tűzoltók közötti összhang és a rutin. Az abszolút győztesnek járó elismerést idén a miskolci hivatásos tűzoltók érdemelték ki derekas helytállásukkal.
Legtöbb tűzoltó a versenypályán
Idén is a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezte meg a BM OKF Országos Atlétika Bajnokságot, szeptember huszonharmadikán. A versenynek tizenegyedik alkalommal Kaposvár adott helyszínt, ahol 19 csapat csaknem 250 versenyzője várta a startpisztoly eldördülését. Az atlétikai versenyszámok az indulók részéről komoly erőfeszítést és kitartást igényeltek. Valamennyi versenyző derekasan küzdött minden egyes másodpercért és minden egyes centiméterért, hogy értékes pontokkal térhessen haza. A versenyen az induló csapatok közül Borsod-Abaúj-Zemplén megye tűzoltói hódították el a legeredményesebb csapatnak járó kupát a főváros és Csongrád-Csanád megye előtt. A dobogóról éppen csak lemaradt a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egysége.
Legtöbb házi kedvenc a kút mélyén
Október huszonegyedikén öt macska esett egy kiszáradt kútba Ádándon, egy családi ház udvarán. A kút kávájára elhelyezett húsos ládát szemelték ki zsákmányuknak a játékos cicák, ám amikor mindannyian beleugrottak a ládába, az megborult és a kút mélyére zuhantak. A macskák mentésére a siófoki hivatásos és a helyi önkéntes tűzoltók siettek, akik mentőállvány segítségével, kötélbiztosítással ereszkedtek le a körülbelül húszméteres mélységbe, majd épségben felhozták a szerencsétlenül járt házi kedvenceket.
Legnagyobb szintkülönbség
A Zagreb Firefighter Stair Challenge már 2013 óta megrendezi a mára már hagyománnyá vált adománygyűjtő lépcsőfutó versenyét. A kezdeményezés szerint a tűzoltók egy harmincegy emeletes üzletház tetejére futva mutatják meg felkészültségüket, rátermettségüket, mindeközben népszerűsítik munkájukat és nem utolsó sorban segítik a rászorulókat. Somogy megyéből Veres Soma Dániel tűzoltó őrmester a Kaposvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője, a KÖTÉL Egyesület részéről pedig Török Eszter és ifj. Bodó László teljesítették a kihívást december negyedikén. A tavalyi évhez hasonlóan idén is virtuálisan vettek részt a versenyen és futották le a távot. Harmincegy emeletes épület hiányában a magyar versenyzők a ropolyi tótól küzdötték fel magukat a zselici Csillagpark kilátójának tetejéig. A versenyzők így összesen 1,55 km távot futottak teljes védőfelszerelésben, amit tovább nehezített a 107 méteres szintemelkedés és a -5 fokos hőmérséklet.