Arany-, ezüst-, bronzérem csillogott a nagyatádi versenyzők nyakában

Négy versenyszámban három érmet szereztek a a Lovasakadémia SC ritmikus gimnasztika szakosztályának II. osztályú nagyatádi versenyzői. Eredményes évkezdést tudhatnak maguk mögött a sportolók.

A Lovasakadémia SC ritmikus gimnasztika szakosztályának II. osztályú nagyatádi versenyzői megkezdték az idei szezont. A Kozármislenyi Sportcsarnok adott otthont a XIII. Aranyszalag Kupának, ahol délelőtt a II. osztály 2010-ben születettek versenyében Kolics Holli karikával aranyat, szabaddal és összetettben ezüstöt nyert. Szintén a II. osztályban, a 2004-es születésűek között Németh Szonja karikával lett bronzérmes, buzogánnyal a 4. helyen és összetettben a 6. helyen végzett.

A lányok nehéz hétvége elé néznek, hiszen két alkalommal is bizonyítaniuk kell felkészültségüket, szombaton a Ritmikus Gimnasztika Diákolimpián és vasárnap a Berczik Sára emlékversenyen.

A nagyatádi versenyzőket felkészítették: Dr. Balogh Orsolya, Boros Ninetta és Kiss Pálma.

Megosztás