Adományt gyűjtenek a nagyatádi állatvédők

A járványhelyzet az állatmenhely számára is nehézséget okozott: az önkéntes segítők közül többen megbetegedtek, így a napi ellátás sem lett egyszerű. Most mintegy 90 védencüknek gyűjtenek főleg kutyatápot és -konzervet.

Szombaton, a Tesco előterében gyűjti majd az adományokat a Nagyatádi Természet és Állatvédő Egyesület.

Reggel 8 órától este 6-ig ott leszünk, elsősorban felnőtt kutyáknak való tápra és konzervre van szükségünk, de természetesen örömmel fogadunk minden adományt – mondta Simon Ivett, az egyesület elnöke. 

A civil szervezet Nagyatádon és még egy szomszédos településen látja el a gyepmesteri feladatokat. A COVID-19 okozta  járványügyi helyzet nehéz időszakot hozott számukra is, ezért is lenne fontos minden apró segítség a védenceik számára. Jelenleg mintegy 90 kutyusról gondoskodnak.

 

 

 

Megosztás