Elfogták a gyújtogatással zsaroló fiatalt és társait
Kompromittáló felvételek nyilvánosságra hozatalával és a házának felgyújtásával fenyegettek egy őrtilosi férfit, százezer forintot követeltek tőle. A három elkövetőt a pénz átadásának helyszínén fogták el a rendőrök.
Júliustól kezdve rendszeres telefonhívásokkal, a kilétét eltitkolva zsarolta egy 16 éves őrtilosi lakos az egyik 55 éves helybéli ismerősét. Először a férfiról készült kompromitáló felvételek közzétételével, később már a házának felgyújtásával fenyegette, és bírta rá százezer forint átadására.
Erre augusztus 2-án egy előre megbeszélt helyszínen került volna sor. A zsaroló két barátját is bevonta: míg egyikük símaszkban várta idősebb áldozatukat, addig a másik két fiatal a közelben figyelte az eseményeket. Ekkor ütött rajtuk a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bevetési egysége, akik mindhármukat elfogták és előállították a Nagyatádi Rendőrkapitányságra.
A nyomozók zsarolás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a fiatalokat, akiket ezt követően őrizetbe vettek.
(A nyitókép illusztráció. Forrás: police.hu)