Segesden helyezik végső nyugalomra dr. Győrffy Miklóst

A neves televíziós és rádiós személyiség, Táncsics-díjas újságíró, főiskolai tanár hosszú betegség után hunyt el. Temetése az alsósegedi református temetőben lesz. Dr. Győrffy Miklós 76 éves volt.

Temetéséről a családja értesítette szerkesztőségünket. Az ő hozzájárulásukkal közöljük a búcsúztatására írt beszédet is.

„Egy igazi legendát búcsúztatunk ma. Ez nem pátosz, vagy túlzott méltatás, hanem a valóság, a legigazabb állítás. Barátai, pályatársai, kollégái és diákjai ragasztották rá ezt a címkét, nem ok nélkül. Dr. Győrffy Miklós, e kistelepülés szülötte olyan életutat járt be, amely keveseknek adatik meg. Az 1943. december 21-én világra jött gyermekből különleges ember lett: Magyarország egyik legismertebb televíziós és rádiós személyisége. Egy igazi gentleman, hihetetlenül egyenes, szókimondó mégis rendkívül érzékeny egyéniség. Kiemelkedő intellektusát jól jellemzi, hogy már 5 évesen tudott önállóan olvasni, és ezt a hobbiját betegségének elhatalmasodásáig folyamatosan űzte. Születésekor édesapja, Győrffy József, orosz hadifogságban volt, őt csak kisgyerekkorában ismerhette meg, ezért három asszony: édesanyja, Teleky Etelka mellett nagymamája és keresztanyja nevelte. Tanulmányait szinte végig kitűnően végezte, és bár gimnáziumba nem jelentkezhetett, ez nem rajta, hanem az akkori politikai helyzeten múlott. Ezért iratkozott be tanárai ajánlására a Soproni Erdészeti Középiskolába, ahol sok, életre-szóló barátságot kötött, és tanárai között példaképekre lelt. Meghatározó korszak volt ez életében, amelyből az erdő iránti szeretete, sőt csodálata fakadt. Ha tehette, szívesen sétált – csak úgy – az erdőben egymaga, de gyerekkori barátjával, Turi Dénessel vadászatokra, és szarvasbőgést hallgatni is el-eljárt. Megszerette Sopron városát is, gyakran emlékezett vissza az ott töltött kollégista időkre, öregdiákként pedig szívesen és rendszeresen jelent meg a szervezett találkozókon. 1963-ban került fel Budapestre, ahol az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, magyar-filozófia szakon szerzett diplomát 1968-ban. Ott ismerkedett össze egy nyírségi lánnyal, Erdős Erzsébettel, akivel a végzés évében házasságot is kötött. Miközben Újpesten népművelőként és pedagógusként dolgozott, folytatta tanulmányait, és az ELTE-’n 1971-re elvégezte a szociológia szakot is. Magyar irodalom szakos tanárként kezdetben az újpesti, Fóti úti két-tannyelvű általános iskolában helyezkedett el. Az ifjú pár egy évig Szentendrén lakott albérletben, majd Budapestre költöztek, a Derkovits Művelődési Központ szolgálati lakásába. A két lelkes népművelő létrehozta a Derkovits Klubot, amely beatzenészektől (mint Hobó vagy a Prognózis illetve a Bizottság együttesek), kortárs képzőművészekig (feLugossy, ef Zámbó, Wahorn András vagy Swierkievicz Róbert) olyan alkotóknak adott teret, bemutatkozási lehetőséget, ami máshol kizártnak tűnt, és még akkor is, ha ez a hatóságokkal történő konfrontációval járt. A kultúra iránti elkötelezett rajongása ettől kezdve töretlenül végigkísérte életét. Pedagógusi pályáját a Siketek és Nagyothallók Iskolájában folytatta, ahol a szép beszéd és helyes artikuláció mellett eltéveszthetetlen orgánuma segítette, amely védjegyévé is vált. Felesége unszolására 1971-ben elment a Riporter kerestetik című műsorba, amelyet ugyan nem nyert meg, de lehetőséget kapott a Kossuth Rádió Krónika című műsorában dolgozni. Itt indult el újságíró karrierje, és a Magyar Rádióból ment nyugdíjba is. Lojalitása a közszolgálathoz megkérdőjelezhetetlen volt, mindig a gyengébbek pártját fogta, állandóan a kisember problémáinak megoldása volt a nem kulturális témájú anyagainak, riportjainak fókuszában. Olyan műsorokban dolgozott, mint a 168 Óra, a Vasárnapi Újság, a Bagoly vagy a Gondolat-jel, és olyan emberekkel, mint Rangos Kati, Várhegyi Júlia, Baló György, Bölcs István, Fodor János, Mester Ákos, Ocsovai Gábor, Szénási Sándor, Wisinger István. Idő közben megszületett két gyermeke: Szabolcs 1971-ben és Orsolya 1974-ben. A hetvenes évek közepén a BME etikatanára lett, majd újságírói műfajismeretet tanított az Újságíró Oktatási Központban. 1980-tól lett a Magyar Televízió külsős munkatársa, ahol olyan műsorokban láthattuk, mint az Ízlések és pofonok, a Stúdió, a Budapesti Regionális Magazin, a Matiné, a Hírháttér, a Napzárta, a Kincsestár, a Rakott, illetve a Szólás szabadsága. 1990 óta Századvég Politikai Főiskola pedagógusa volt, de ezen a pályáján is valóban maradandót alkotott, hiszen Gálik Mihály és Horányi Özséb professzorokkal tudományos rangra emelték a médiaoktatást, Ő volt, aki hazánk első kommunikáció tanszékét létrehozta 1993-ban Székesfehérváron, a Kodolányi János Egyetemen. Dr. Szabó Péter rektorral töretlen baráti viszonyt kötöttek, akár csak a Kommunikáció és Médiatudományi Tanszék oktatóival, munkatársaival, például Bertók Arankával vagy Juhász Norinával, valamint Virágh Ildikó főszerkesztővel, akivel megteremtették a székesfehérvári Vörösmarty Rádiót. Többek között ezért a munkájáért 2006-ban Székesfehérvár Tiszteletbeli Polgára címet kapott, de évtizedekig volt tagja a Pulitzer-bizottságnak, a Magyar Újságírók Szövetsége Örökös Tagja olyan elismeréseket kapott, mint a Táncsics Mihály-díj, az Opus-díj, az Akadémiai Újságírói Díj vagy a Budapestért díj. Az oktatásban eltöltött évtizedek alatt a jelenleg dolgozó médiamunkások ezreit képezte, keze alatt kupálódott Friderikusz Sándortól Azurák Csabáig rengeteg népszerű és közismertségnek örvendő személyiség. Az élethosszig tartó tanulásban hitt, amit mi sem példáz jobban, mint hogy 2010-ben doktori fokozatot szerzett a Színház és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájában. Még hatvan éves kora fölött is képes volt a diszciplínaváltásra, lásd a tabloidhoz való hozzáállásában. Bár elutasította a kereskedelmi médiát, és nem szerette a bulvárt, mégis annak jelentőségét és a huszonegyedik században gyakorolt hatását elfogadta. Doktori disszertációjában külön fejezetet is szentelt ennek. Bejárta a fél világot, Kínától Vietnámig, Izraeltől Egyiptomig, Hollandiától Olaszországig. A kultúra iránti nyitottságát és gyermeki kíváncsiságát jól jellemzi, hogy amikor csak tehette, ment, különösképpen Egyiptomot szerette. Kákosy László professzorral készített beszélgetéseinek rendre talált értő közönséget, ki nem hagyott volna egyetlen lehetőséget sem a kultúra bölcsőjébe ellátogatni. Az őt körülvevő tisztelet és megbecsülés kapukat nyitott meg, még akkor is, ha ezt sosem kérte, amire amúgy sem lett volna hajlandó. Neje, Erzsike 2013-as halála nagyon megviselte, ki sosem heverte, annak ellenére mégis újra tudta értékelni az élet szépségét, és újra örömet tudott találni három leányunokája: Rozi, Berta és Rita körüli gondoskodásban. Mondhatjuk, hogy szentimentális volt, mert mindenhez ragaszkodott, amely meghatározta Őt, legyen az egy város, egy munkahely vagy egy személy, de inkább nevezzük ezt hálának, amiért ilyen életet élhetett, amelyben ennyi mindenben kiteljesedhetett, amit kapott ezalatt a 76 év alatt, amit közöttünk töltött. Nagyon szeretett volna még egyszer, ahogy Ő mondta: lejönni a faluba, azaz ide Segesdre. Ez volt számára a nyugalom szigete. Feleségével úgy tervezték, hogy nyugdíjas éveiket majd itt töltik, de ezt sajnos egyikük sem érhette meg. Hosszas betegsége miatt évek teltek el, hogy még egyszer, sajnos csak most, utolsó útján térjen vissza szülőfalujába, amelyet bármerre is járt, mindig a sajátjának tudott.”

Dr. Győrffy Miklós temetése május 23.-án, szombaton 13 órakor lesz az alsósegesdi református temetőben. A járványhelyzetre való tekintettel a család arra kér minden barátot, ismerőst, kollégát, pályatársat, tanítványt és tisztelőt, hogy amennyiben ez lehetséges, korlátozzák a személyes megjelenést a szertartáson a saját és a település lakosainak egészsége érdekében. A Kodolányi János Egyetem Budapesten, a járványügyi helyzet enyhülését követően szervez egy nagyobb szabású megemlékezést, amelyről tájékoztatást kapnak az érdeklődők, és amelyre nagy szeretettel várni fognak mindenkit.