Kiderült, hol adják a legalacsonyabb fizetéseket

A minimálbért vagy garantált bérminimumot kereső munkavállalók döntő része, 80-85 százaléka a hazai tulajdonban lévő kkv-knál dolgozik – derült ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből.

Minél kisebb egy adott cég, a dolgozóinak annál nagyobb aránya keres minimálbért vagy a garantált bérminimum körüli összeget, írta a Portfolió. A nagyvállalatoknál alig jellemző a legalacsonyabb bér fizetése.

Az adatbázisokból az is kiderül, hogy Bács-Kiskun után – gyakorlatilag Tolna és Hajdú-Biharral egy szinten – Somogyban a legmagasabb a minimálbéreket keresők aránya.

Eközben a KSH azt közölte: idén júliusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 433 700 forint volt, 7,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Igaz, ennél sokkal többet mond az ún. medián bér: aminél a foglalkoztatottak fele többet, a fele pedig kevesebbet keres. Ez bruttó 350 ezer forint volt, vagyis mintegy 80 ezer forinttal elmaradt a bruttó átlagbérhez képest. (Az átlagbért egyrészt nagyon felhúzza a viszonylag kevés kiemelkedően magas fizetés, másrészt nem számolják bele a kisebb cégeknél és a nem teljes munkaidőben foglalkoztatottak bérét, ami erősen csökkentené az átlagot.)

Grafika: Portfolió
Grafika: Portfolió

 

Megosztás