Eltörte az arccsontját a nagyatádi sörözőben

Meglehetősen hosszúra nyúlt a szombat éjszaka az egyik nagyatádi vendéglátóhelyen. Hajnalban sikerült két ittas vendégnek olyannyira összeveszni, hogy durva verekedéssé fajult a vita. Súlyos testi sértés lett a vége.

Az eljárás adatai alapján M. Máté 2019. október 6-án 3 óra 25 perckor egy nagyatádi sörözőben előzetes szóváltást követően több alkalommal arcon ütötte vitapartnerét. A sértett a bántalmazás során 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A rendőrök a 23 éves helyi lakost a helyszínen elfogták, és előállították a Nagyatádi Rendőrkapitányságra, ahol súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Mint megtudtuk: vasárnap hajnalban a kiszolgáló hölgy jelezte, hogy most már szeretné bezárni a helyiséget,  a vendégek legyenek szívesek távozni. Ezen keveredett szóváltásba a két férfi, míg aztán ütni kezdték egymást. A szemtanúk szerint a sörözőben minden csupa vér volt. Ezt mutatja a rendőrségi felvétel is.

 

Megosztás