100 főt bocsátott el az Industrie-Elektrik
A válság következtében 50-50 főnek mondott fel az Industrie a marcali és a nagyatádi telephelyén. A cégnek áprilisban gyakorlatilag nulla bevétele lesz, minden megrendelőjük zárva van.
Korábban a cég vezetése abban reménykedett, hogy a húsvét utáni héten újra elkezdhetik a gyártást. Ám a megrendelések a várakozások ellenére nem jöttek, a hónapban eddig összesen 2 napot dolgoztak az alkalmazottak. Legtöbbjük továbbra is szabadságát tölti, sőt, a szabadnapok is lassan elfogynak, így ezen a héten már fizetett távolléten vannak. Az Industrie-Elektrik egyik ügyvezetője, Nyerges Ervin szerint ennek az az oka, hogy az európai autóipar teljesen befagyott.
– Másfél hónapja zárva vannak Európában az autókereskedők, így a mi vásárlóink is, csak kisebb megrendeléseink voltak. Talán a héten újraindulnak az autógyárak, utána a mi megrendelőink is, de ezt csak a jövő hét közepére-végére fogjuk tisztán látni. Nehéz most talpon maradni.
A cégnek ebben a hónapban gyakorlatilag semmi bevétele nem lesz. A termelés már jó ideje visszaesett, így a vezetés most kénytelen volt alkalmazottainak egy részét elbocsátani: mind a marcali, mind a nagyatádi telephelyről 50-50 főt.
– Ez a végső lehetőség volt, az utolsó pillanatig számítottunk az állam részéről valamilyen támogatási csomagra. Volt is meghirdetve egy munkahely-megőrzési program, de az igénylése rendkívül bonyolult, a valós támogatás pedig annyira kevés, hogy nem tudjuk vele a több száz fős létszámot magunkon hordani. Nulla forint bevételünk lesz ebben a hónapban, miközben 160 millió forintot fizetünk ki bérek formájában, és jönnek a számlák is, további 30 millió forint. Vannak tartalékaink, de nem a végsőkig.
Nem szívesen válnak meg az alkalmazottaktól, és a folyamatnak is jelentős az anyagi vonzata – nyilatkozta az ügyvezető.
– Az ember hajlamos azt hinni, hogy egy cégnek könnyebbséget jelent megválni az alkalmazottaktól, miközben ennek a mostani leépítésnek is legalább 100 milliós anyagi vonzata van, az alkalmazott és az alkalmazó is sérül, csak az utolsó lehetőségként nyúlunk ehhez. Az elbocsátottak most 3 hónapig mind biztonságban vannak anyagilag – egy hónap felmentési idejüket töltik még, azalatt jár nekik a bér. Utána pedig a végkielégítésüket is megkapják, természetesen.
A termelési volumen visszaállásával visszavennék az elbocsátott alkalmazottakat – tette hozzá az ügyvezető.