Elkezdődtek a szabadtéri zenés programok Nagyatádon
Hiányzott már az embereknek a közösségi találkozás lehetősége – ez volt a legfontosabb tanulsága a lezárásokat követő első nyilvános, szabadtéri zenés rendezvénynek. A következő a Múzeumok éjszakája lesz.
A Rockkocsma két fellépője az April Fools és a Fata Morgana volt szombat este. Várakozáson felüli volt az esemény fogadtatása, nyolcvannál is többen szórakoztak a kulturális központ előtti teraszon.
– Azért szerveztük szabadtérre a Rockkocsmát, hogy a védettségi igazolvánnyal nem rendelkezők is részt vehessenek rajta – mondta Pünkösd Márton, a kulturális központ igazgatója. – Az emberekkel beszélgetve nyilvánvalóvá vált, hogy jelentős igény van az ehhez hasonló közösségi találkozásokra. Ennek is lesz folytatása júliusban.
A nyári rendezvényeken is igyekeznek a közösségi találkozásokat a középpontba helyezni, tette hozzá az igazgató. Mint mondta, ugyanígy a szabadtérre várják a nagyatádiakat a Múzeumok éjszakáján és az Atádi sokadalmon.