Iskolaváró a Bárdosban: nagyon igen – videóval
Mindkét kezüket feltéve jelezték a leendő elsősök, hogy nagyon várják már az iskolakezdést. Mintegy negyven-ötvenen ismerkedtek tegnap a Bárdos hatalmas épületével, ami sok éven át lesz a barátságos otthonuk.
Legalábbis ebben bíznak, és igyekeznek elkövetni mindent ennek érdekében leendő tanítóik és tanáraik. A Bárdos iskola kapui két év kényszerű kihagyás után nyíltak meg ismét a nagycsoportos ovisok számára.
Az Iskolaváró rendezvényen Iváncsics Gyula intézményvezető köszöntötte a megjelent mintegy 40-50 kisgyereket és az őket elkísérő szülőket. Mint fogalmazott, az esemény címe nemcsak a gyerekekre utal, akik azt várják, hogy láthassák jövőbeni iskolájukat, hanem a pedagógusokra is, akik pedig nagy figyelemmel készülnek az „utánpótlásra”. Az igazgató bemutatta a leendő első osztály tanítónőit, és hívta az érdeklődőket a programokra.
A néptáncosok bemutatója után a gyermekek a tornaterembe indultak, ahol játékos gyakorlatokkal fogadták őket. Eközben csoportok alakultak ki, élükön egy-egy leendő tanító nénivel, akinek a vezetésével megkezdték a gyermekek az iskola bejárását. A leendő elsősök megismerkedhettek a nyelvi termekkel, ahol a tanító nénik angol és német mondókákkal várták őket. A kamarateremben a zenei tagozat tanárai hangszereket mutattak be. Képzőművészeti bemutatót, az RG-csoport pedig kedvcsináló műsort tartott számukra. Végigjárhatták a tantermeket és a szaktantermeket.
A kísérő szülők közben információkat kaptak a pedagógusokról, a beiskolázás időpontjáról és a szükséges dokumentumokról. A mintegy másfél órás rendezvény mindkét „várakozó” fél számára jó hangulatban zárult.