Ismét tömeg a boltokban!
A karácsonyi vásárlási láz után újabb hullám zajlik a napokban. Most a közelgő szilveszter és a január elseje miatti zárvatartás sokakat ismét nagy bevásárlásra késztet. Pedig több áruház nyitva lesz 31-én is, egész nap.
A tegnapi és a mai napon a tévesen megvett, az elromlott, a nem tetsző, esetleg a már meglévő ajándékok cseréje és a „kiürített” hűtősekrények újratöltése miatt voltak sokan a boltokban. A hétvége közeledtével pedig a szilveszteri programok elengedhetetlen kellékei vonzzák a vásárlókat az üzletekbe: a friss malachús, a virsli és a pezsgő felvásárlása áll majd a középpontban.
A nagyáruházak igyekeznek könnyíteni a vásárlók dolgán: még december 31-én is nyitva lesznek. Az egyik legnagyobb üzletlánc boltjaiban még 18 óráig beszerezhetjük az esti partira szánt falatokat, italokat. Más áruházak többsége 16 órakor zár. A nyitvatartásokról azonban tanácsos időben tájékozódni, mert annak rendjét minden üzlet maga határozza meg! Emiatt nagy különbségek lehetnek még az azonos nevű, de másik városban található boltok esetében is!
Január 1-én ugyan minden üzlet zárva tart, azonban az új esztendő második napjától már zavartalan nyitva tartás várja a vásárolni vágyókat. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint azonban ebben az időszakban is számítani lehet majd a megnövekedett forgalomra.