Kötélugró aranyak a diákolimpia döntőjében

Szolnokon rendezték meg a Országos Kötélugró Diákolimpia döntőjét, ahol Somogy vármegyét a Nagyatádi Kötélugró Klub képviselte. Több versenyszámban is elindultak a nagyatádiak.

Április 22-én és 23-án rendezték meg Szolnokon az Országos Kötélugró Diákolimpia döntőjét. Somogy vármegyéből a Nagyatádi Kötélugró Klub kvalifikálta magát a megmérettetésre.

Egyéni és páros versenyszámokban is indultak a versenyzők, A és B kategóriában egyaránt. A B kategóriában azok indulnak, akik még egyelőre nem profiként, hanem sikeres kezdőként versenyeznek.

Összesen 19 versenyző vett részt a versenyen Nagyatádról, közülük tíznek ez volt az első versenye.

– Azok, akik már régóta versenyeznek, megfeleltek az elvárásoknak. A kezdőknek pedig kiváló tapasztalatgyűjtés volt ez a verseny – mondta el Jüngling-Czotter Éva, a nagyatádi kötélugrók vezetője.

A csapatból ketten is aranyérmet szereztek a megmérettetésen, és egy egyesületi tag, aki Zala vármegyei színekben versenyzett, szintén aranyéremmel térhetett haza, de ezüst- és bronzérem is született a versenyen.

Az eredmények:

I. korcsoportban – B kategóriában
Gulyás Milla gyorsasági 18.
Farkas Eperke gyakorlat 11.
Lakatos Dorina gyorsasági 9.
Kiss Kamilla gyakorlatával a 6. helyen végzett

Párosban Kiss Kamilla és Lakatos Dorina gyorsasági 6. lett, összetettben pedig 7.

II. korcsoportban – B kategóriában

Tüscher Anabell gyorsasági 22.
Füsi Bori gyorsasági 9., gyakorlat 14

Csikós Hédi aranyérmes lett, összetettben pedig 9.

A kategóriában

Nagy Lóránt gyorsasági 9.

Párosban Nagy Lóránt és Csikós Hédi gyakorlata 10.

III. korcsoportban – B kategóriában

Páti Fanni gyorsasági 21.
Szabó Larissza gyakorlata 15.
Hőgyi Rebeka gyorsasági 12.

A kategóriában

Kuminecz Maja gyakorlata 8.

IV. korcsoportban – B kategóriában

Magyar Dorina gyakorlata 10.

A kategóriában

Tenk Dorina gyakorlata 18.
Medek Hanna gyakorlata 9.
Nemes Lilla gyakorlatával aranyérmet szerzett.

Párosban Nagy Melissza és Medek Hanna gyakorlata 8.lett

V. korcsoportban – A kategóriában

Bartha Boglárka gyakorlata 8. lett

Páros gyorsaságiban Nemes Lilla és Bartha Boglárka ezüstérmes lett.

VI. korcsoportban – B kategóriában

Hervai Janka gyakorlata bronzérmet ért, és összetettben is harmadik lett.

Ágoston Barbara a Nagyatádi Kötélugró Klub tagja, aki Zala vármegye színeiben versenyzett, gyakorlatával elhozta az aranyérmet.

Korábban írtunk róla, hogy a nagyatádi kötélugrók a világbajnokságra is kvalifikáltak magukat, ami a tengerentúlon lesz ezen a nyáron.

Megosztás