Autót lopott, majd elütött egy embert Lábodon

A lábodi férfi ellopott egy autót a helyi kocsma elől, majd súlyos sérüléseket okozva rögvest elütött vele egy gyalogost. Segítségnyújtás nélkül elhajtott, de a nyomozókutya a házáig vezette a rendőröket.

Nem mindennapi történet bontakozik ki abból a rendőrségi felhívásból, amelyet ma kapott az Atádhír.

A Nagyatádi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 14050/241/2018. bűnügyi számon eljárást indított jármű önkényes elvétele bűntett, segítségnyújtás elmulasztása bűntett, valamint közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy lábodi lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2018. május 17-én 22 óra 55 perckor Lábod belterületén haladt egy gépkocsi Rinyabesenyő irányába, amikor elütött egy út szélén közlekedő gyalogost. A sofőr a balesetet követően a helyszínéről megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. A sértettet a mentőszolgálat munkatársai – az elsődleges orvos vélemény alapján – súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

Időközben a nagyatádi rendőrök bejelentést kaptak, hogy egy lábodi vendéglátóegység elől eltulajdonítottak egy Peugeot típusú gépkocsit, amit rövidesen törött első szélvédővel találtak meg a település belterületén. Deák Alexandra r. törzsőrmester is a helyszínre érkezett Inka nevű kutyájával, ahonnan a nyomrögzítést követően az eb egészen a feltételezett elkövető házáig vezette az egyenruhásokat.

Az ingatlannál 2018. május 18-án 1 óra 25 perckor L. Lászlót a rendőrök elfogták és előállították a Nagyatádi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A 35 éves helyi lakost bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik az eseményt látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval tudnak szolgálni. Jelentkezni lehet személyesen Nagyatádi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, a Nagyatád Zrínyi utca 7. szám alatt, vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/ 502-700 telefonszámon, illetve tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06 80/ 555-111 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Megosztás